▲Prologue▲

 Leigh-Anne szemszöge▲

Különös érzés fogott el. Mintha figyelne valaki.

 Fejemet jobbra-balra kapkodtam, de rá kellett, jönnöm, hogy csak a képzeletem játszik velem. 

Szomorúan indultam el haza az erdőből. Jess már megint átvágott. Kíváncsi vagyok, ezúttal milyen kifogást talál ki.

Beléptem a házba, s feltrappoltam a lépcsőn, egyenesen a szobámba. Elővettem a könyveimet, hogy átnézzem a dolgokat holnapra.

Miután megcsináltam a leckéket, amik délelőtt elkerülték a figyelmemet, elmentem sétálni a közeli parkba. Az ég már kezdett sötétedni, de nem érdekelt. 

Leültem egy padra, és elindítottam a Wonderwall című számot az iPademen. 

And after all, you're my wonderwall.. - dúdoltam magamban. 

Véget ért a zene, én pedig felálltam, s tovább mentem.  Pár méterre tőlem két nálam idősebb férfi bámult. Elég ijesztőnek tűntek, ezért inkább visszafordultam.

- Hová mész, cica? - kiabáltak utánam. 

Lépteimet egyre csak gyorsítottam, majd futni kezdtem, mikor láttam, hogy a nyomomban vannak. 

- Ne menj el, gyere vissza! Ígérem, nem fogunk bántani... - ordibált az egyik. 

Zihálva sprinteltem, de hiába. Véletlenül megbotlottam egy kőben, és elestem. A fejemet bevertem a földbe, mire eléggé vérezni kezdett. Hirtelen szédülni kezdtem.

- Végre, csak hogy megvagy. - hallottam a hangját az egyik férfinak.

Harry szemszöge▲

Kitekertem áldozatom nyakát, majd vérét ontottam. Miután végeztem az ebédemmel, felugrottam egy fára, és onnan figyeltem a tájat. Az ég már javában elvesztette ragyogó kék színét. Az egész erdőre sötétség borult.
Pár másodperccel később jajkiáltások ütötték meg a fülem.  Segítség! Valaki segítsen!
Összeráncolt szemöldökkel ugráltam fáról fára, mígnem kiértem az erdőből. Egyenesen a hang irányába repültem. Az egyik park közepén egy lány feküdt a földön, fölé két ember tornyosult.
Észrevétlenül megjelentem a hátuk mögött, majd így szóltam:
- Engedjétek el őt.  -  hangomat teljes nyugodtságban tartottam.
Kíváncsian megfordultak, és elnevették magukat. A lányra pillantottam. Szemei csukva voltak, valószínűleg eszméletét vesztette.
- Mert? Mi lesz? - kérdezték röhögve.
Számat apró mosolyra húztam.
- Ez.
Mindkettőjük nyakából elég vért szívtam ahhoz, hogy meghaljanak. 
Egyszer csak feltámadt a szél, a lány vérének illatát az orrom alá dörgölve. Szerencséje van. Eleget ittam már ahhoz, hogy életben hagyjam.

                                                                         

▲▲▲

Ez lett volna a prológus. 

Nem tudom mennyire élveztétek, de szerintem már elég sok vámpíros bloggal találkoztatok.

Éppen ezért szeretném, ha ez elnyerné a tetszéseteket. 

Írjátok meg komiban a véleményeteket, akármilyen is. Jöhet hideg meleg.

Következő rész hamarosan.