Őt megtalálni olyan volt, mint olyasvalamit megtalálni, amiről nem is tudtam, hogy keresem. Túl későn jött az életembe, és most túl korán megy el..
-Leigh-Anne Anderson
Csend volt. Csupán csak a lány halk szuszogását lehetett hallani.
Kíváncsi tekintettel vizslattam az arcát. Vonásai idegesítően gyönyörűek voltak. Porcelán fehér bőrén itt ott megcsillant egy könnycsepp az arcán. Sírt álmában. Megtehettem volna, hogy belenézek az elméjébe, és kiderítem mit álmodik, vagy mit gondol most.. De nem tettem. Túl kimerült voltam.
Fogalmam sincs, mit tegyek vele. Talán öljem meg?.. Nem.
Hamar kivertem az ötletet a fejemből, miszerint kivégzem. Ő.. Valahogy túl értékesnek tűnik ahhoz, hogy megöljem.
Lassan ébredezni kezdett, s kinyitotta a szemeit. Rémülten felkapta a fejét,s hátrahőkölt a dohos, régi kanapén, amennyire csak tudott.
- Nyugodj meg, nem akarlak bántani. - sétáltam hozzá közelebb.
- Mi.. Miért higgyek neked? - dadogta sírva.
- Ha bántani akarnálak, már rég megtettem volna, amíg alszol. Nem? De.
Látni lehetett rajta, hogy valamennyire megnyugodott.
Nem mondott semmit. csak megtörölte a szemeit, és lehajtotta a fejét.
- Hogy kerültem ide? - kérdezte egy kis habozás után.
- Nem emlékszel semmire? - húztam össze a szemöldököm, mire zavartan megrázta a fejét.
- A parkban sétáltál, mikor megbotlottál egy kőben, és beverted a fejed a földbe. Ébresztgettelek, de nem reagáltál, ezért idehoztalak. Pontosabban az erdőbe, egy fakuckóba. Nem tudtam hol laksz.
- Hát.. Köszönöm. Mennyi az idő? - felkelt a fotelból és egyenesen elém állt.
- Fél tizenegy.
Túl közel állt hozzám, ezért hátraléptem egy lépést, nehogy kísértésbe essek.
- Akkor én most megyek.. Tényleg, köszönöm, amiért idehoztál, és nem hagytál ott.. Más nem tette volna meg.
- Nincs mit. Haza kísérlek.
- Erre semmi szükség, épp elég dolgot tettél ma értem.. Pedig nem is ismersz.
- Mondtam ,hogy nincs mit. - állkapcsom ívbe feszült. - Túl veszélyes lenne egyedül hazamenned. Haza kísérlek, és kész.
Összeráncolta a szemöldökét, és furcsán nézett rám. De végül beleegyezett.
▲▲▲
Gyér lámpafény világította meg London sötét, hideg utcáit.
Pár perc sétálás után a lány háza elé értünk.
- Szerencse, hogy a szüleim nincsenek itthon. - nevette kínosan. - Hát, még egyszer köszönök mindent. Nagyon hálás vagyok... Egyébként a nevem Leigh-Anne.
- Nos, Leigh-Anne, még egyszer nincs mit. Most mennem kell.
- Rendben. Szia... Héj. Mi a te neved?
- Harry vagyok.
Megfordultam, és hazafelé vettem az irányt.
▲▲▲
Sóhajtozva a pultnak támaszkodtam, majd nyeltem egy nagyot. Minden este eszembe jut a családom, kiket oly rég nem láttam.. Eszembe jut a nővérem, Lisa..Az anyukám, Anne.. Rettentően hiányoznak. Lisa 47, anyu pedig 68 éves.. Legszívesebben én is megöregedtem volna velük.. Sajnos, ez itt nem egy Twilight film, amiben nincsenek érzéseim. Ez a való élet, és nagyon is érzek, attól hogy vámpír vagyok..
Az egész 23 éve kezdődött.. Éppen Holmes Chapelbe, vagyis haza indultam. Már csak pár kilométer kellett volna, hogy beérjek a városba. Aztán egyszer csak bumm. Egy kamion összeütközött előttem egy másik autóval, és pont belém sodródott.
A testemnek kívülről semmi baja nem lett, de belülről minden szervem összeroncsolódott.
Még is mennyi volt az esély arra, hogy az orvos, aki megvizsgálta a testem a baleset után, egy vámpír volt?.. Azt mondta, azért hozott vissza az életbe, - ami igazából már nem is rendes élet, - mert rengeteg energiát látott bennem annak ellenére, hogy halott voltam.. Nem értettem a dolgot, sőt, még most sem értem igazán.. De több mint húsz év után egészen beletörődtem a dologba.
A családom a mai napig úgy tudja, hogy eltemettek.. Mindenki úgy tudja. Ezért igyekszem minél jobban elkerülni Holmes Chapelt.
Elképesztő, hogy semmit sem változtam. Mármint külsőleg. A rengeteg tetoválás, a göndör haj.. Ugyanúgy megmaradt.
Most, hogy megismertem Leigh-Annet, úgy érzem, az életem új fordulatot vett. Ő olyan ártalmatlan.. Olyan gyönge, és visszafogott. S mégis oly gyönyörű..
Miközben aludt, volt időm kiismerni. Ahhoz, hogy megtudjam milyen a személyisége, pont volt elég energiám. De az álmába már nem tudtam betekinteni.
Leigh-Anne nagyon makacs, és önfejű. De ugyanakkor gondoskodó, és rendkívül szerethető.. Ez a lány elvette az eszem. Kár, hogy nem lehet az enyém. Még a közelébe se merek menni ezek után.. Félek, nagy lesz a kísértés, és még kárt teszek benne..
Leigh-Anne szemszöge▲
Egész éjjel csak Harryn járt az eszem. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak rá.. A szép zöld szemeire, a göndör hajára..
Még sosem történt velem ilyen. Általában több hétig eltart, mire megtetszik egy fiú, de Ő az első pillanatban felkavarta az érzéseimet..
Megmentett, pedig nem kértem rá. Nem ismert, ezért elvitt egy biztonságos helyre.. Nem engedte, hogy egyedül jöjjek haza, mert szerinte túl veszélyes lenne.. Vajon látom még valaha?
Ha a sors nem, akkor majd én gondoskodom arról, hogy a közelében legyek.
▲▲▲
Nos emberek, ennyi lett volna az első rész. Nem tudom, hogy tetszik e nektek, épp ezért is írjátok meg a véleményeteket egy komiban. Ha pedig nagyon bejön, iratkozzatok fel ;)
Köszönöm hogy szántatok időt az első rész elolvasására. Puszi mindenkinek ;*
Második rész hamarosan.
